A ma élő ember a bálványimádásról hallva mindjárt azzal válaszol, hogy ő attól távol van. Arra gondol, hogy a bálvány kézzel csinált eszköz, amit meg lehet fogni, lehet látni. A mai világban is sok ilyen kézzel készített bálvány van, de a Sátán ravaszul becsempész az ember életébe az élethez hozzátartozó dolgokat, amelyek bálvánnyá válhatnak.
Isten az első parancsolatban figyelmeztette, tiltotta meg népének a bálványimádást.
Mit nevez a Biblia bálványnak? Mindent, amit Isten helyébe vagy Isten elé tesz az ember. Amikor Izráel kivonult Egyiptomból, és Mózes késett lejönni a hegyről, kellett valaki nekik, akit láttak, akiben bízni akartak. Áron aranyborjút öntött, ezt mondva: „Ez a te istened, Izráel, aki fölhozott téged Egyiptomból” (2Móz 32:4).
Timothy Keller írja egyik könyvében: a bálvány egy olyan „isten”, akitől a megoldást várjuk a problémáinkra. Kell valami, ami fontos az ember számára, amiben bízhat, amiben reménykedhet. Ezek sokszor nem bűnös dolgok, hanem az élet velejárói, éppen ezért kell figyelni, nehogy bálvánnyá váljanak, azaz Isten helyébe, Isten elé kerüljenek. Néhány dolog, ami az életünkben bálvány lehet: amikor az ember magát bálványozza, mert bízik a képességeiben, a tapasztalatában, erejében stb. Sok családban a tévét bálványozzák, mert nem lehet kihagyni egy sorozatot vagy egy meccset, de a Bibliaolvasás, ha elmarad, az nem annyira baj.
Egyszer családlátogatásra mentem, és amikor elkezdtünk beszélgetni, megkértem a háziakat, hogy kapcsolják ki a tévét. Akkor lejjebb vették a hangot. Mert olyan sorozat ment, amit nem szerettek volna kihagyni. Éreztem, hogy „rosszkor” érkeztem. Remélem, nem sértődtek meg, hogy elkértem a távirányítót, és kikapcsoltam.
Néha látom istentisztelet közben, hogy jönnek az okostelefonokra az üzenetek, mert azt fontosabb megnézni és válaszolni, mint az igére figyelni. Nem gondolunk arra, hogy a telefon bálvány, mert használati eszköz, de néha fontosabb, mint Isten, és akkor azzá válik.
Amikor elindulunk otthonról, fordultunk már vissza, mert otthon hagytuk a telefont? Ha a Bibliaolvasás „elmarad”, fordultunk már vissza? Lehetne sorolni még, amikor a házastárs, gyerek, unoka stb. fontosabb, mint Isten.
Ma este, mielőtt elaludnál, kérdezd meg Istent, nem nőtt-e oda valami vagy valaki melléd, amitől nem tudod igazán az Urat tisztelni?