ÁHÍTAT – 2024. október 3., csütörtök

A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége által kiadott napi igei elmélkedés-sorozat

Délelőtti elmélkedés

A teremtettség fenntartása
Igehely: Zsolt 104:19-32; Kulcsige: Zsolt 104:30 „Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföld felszínét.”
A Biblia Istene az alkotó, a teremtő Isten: „Az Úr ereje alkotta a földet, az ő bölcsessége szilárdította meg a világot” (Jer 10:12); „Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram!” (Zsolt 104:24); „Az embert is ő teremtette a maga képmására, férfivá és nővé teremtette őket” (1Móz 1:27).

Azért, hogy a teremtett világ működőképes maradjon, fenntartóra volt szüksége. A zsidókhoz írt levél Isten Fiáról mondja a következőt: ő az, „aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget” (Zsid 1:3, Károli fordítás).

Az embernek is szüksége volt valakire, hogy megszabaduljon a bűnei következményétől, az örök haláltól, és ne vesszen el. Mivel látta az Úr, „hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelen csak gonosz” (1Móz 6:5), ő isteni megoldást hozott az ember szükségére: „született nektek ma a Megtartó…” (Lk 2:11). Így tehát Isten Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus a világmindenség fenntartója és a bűnös ember megtartója is.

„Dicsőség legyen az Úrnak örökké! Örüljön alkotásainak az Úr!” (Zsolt 104:31)

„Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az Úr előtt!” (Zsolt 95:6)
Boncidai János

Délutáni elmélkedés

Bölcsesség és ismeret minden kincse
Igehely: Kol 1:24-2:3; Kulcsige: Kol 2:3 „Benne van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve.”
A fenti igeszakaszból kiemelkedik Pál apostol szolgálatának két fő jellemzője: a jó hozzáállás és a céltudatosság.

Az evangélium hirdetése miatt Pál gyakran került életveszélybe és szenvedések tüzébe, de a hozzáállása töretlen maradt. Munkássága fáradságos és küzdelmes volt (1:29; 2:1), de még ezek miatt sem adta fel az Istentől kapott megbízatást, hanem szolgaként végezte azt (1:25).

A megbízatásának célját világosan meg is fogalmazta: „hogy teljesen feltárjam előttetek az Isten igéjét” (1:25), hogy a gyülekezet eljusson „az Isten titkának, Krisztusnak ismeretére” (2:2) intés és tanítás által (1:28).

Úr Jézus, segíts a hozzáállásomat olyan alapra építeni, amely megáll a szenvedések közepette, nem adja fel, hanem kitart a sok fáradozás és harc ellenére, és hogy a szolgai formát önként válasszam!

Most nekünk kell magasra emelni és tovább vinni a zászlót jó hozzáállással és világosan kitűzött célokkal. Imádkozzunk egymásért, hogy családjainkban és gyülekezeteinkben a következő nemzedék is megismerje szolgálatunk által a Krisztusban rejlő bölcsesség és ismeret kincseit – hiszen ezek vezetnek az örök életre.
Boncidai János