Igehely: 1Móz 50:22–26; Kulcsige: 1Móz 50:24 „Azután József ezt mondta testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonyosan rátok tekint, és majd elvezet benneteket ebből az országból arra a földre, amelyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.”
Még nagyon fiatal volt József, amikor a testvérei meg akarták ölni. De életben maradt, mert Istennek terve volt vele. Ha voltál halálhoz közel, és kaptál még életet, légy hálás érte! Isten nagy méltóságra emelte Józsefet Egyiptomban. Híres és tisztelt volt, de még az ilyen emberek is meghalnak, mert „elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik” (Zsid 9:27).
József számolt ezzel, és rendelkezett teteme felől, mert tudta: családjának, népének Egyiptom csak átmeneti otthona, Isten majd rájuk tekint, és visszaviszi őket a megígért földre. József útra készen várakozó koporsója 400 éven át emlékeztette szenvedő népét arra, hogy jönni fog a szabadulás órája.
Egy közelmúltban elhunyt lelkipásztort kérésére a településükön nyugvó úttörő misszionárius mellé temették, hogy ő lehessen az, aki a feltámadáskor elsőnek köszöntheti a nagy elődöt.
József kérhette volna, hogy hatalmas piramist építsenek a holtteste fölé, ehelyett 40 évig hordozták a pusztában, míg végül az ígért földön, atyái mellett temették el. Nagy temetés, díszes koporsó, drága sírkő helyett inkább vágyjunk arra, hogy a lelkünk az örök nyugalom helyére kerüljön.
Ne feküdj le ma este addig, amíg nincs bizonyosságod afelől, hogy ha az éjjel elkérik a lelkedet, a mennyországba jutsz.