Igehely: Zsolt 90:1–17; Kulcsige: Zsolt 90:17 „Legyen velünk Istenünknek, az Úrnak jóindulata! Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!”
Felfogni is nehéz Isten dimenzióit, az ő hatalmát, hogy jelenléte átível a történelmen, sőt, bármi létező előtt ő, az Örökkévaló létezett. Ezzel szemben az emberi lét annyira véges és törékeny, még sincs rejtve az Isten előtt, sőt, személyesen ismer és foglalkozik sorsunkkal. Az örökkévalóság skáláján a mi földi életünk 70-80 éves időtartama, olyan apró pontnak tűnik, azt is gondolhatnánk, hogy jelentéktelen. De nem az, hiszen a véges földi élet beletorkollik a végtelen örök életbe vagy halálba, és Isten úgy látta jónak, hogy az irány ebben a rövid szakaszban dőljön el. Mennyire magunkévá kell tennünk ezt a mózesi kérést: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva…” Lehet maradandó a kezünk munkája! De kizárólag csak így.