Igehely: 1Jn 2:1–6 Kulcsige: Igehely: 1Jn 2:6 „Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt.”
Jézus tanítványait Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek (ApCsel 11:19–26). A keresztyén szó azt jelenti, hogy Krisztuskövető, krisztusi. Olyannak lenni, úgy élni, mint Krisztus. Ezt a nevet nem ők találták ki maguknak, hanem azok, akik életüket látva megállapították róluk, hogy valóban olyanok, mint Krisztus. Nemcsak ismerték Jézust, hanem megtartották a parancsolatait (3–4.v.). Ez nem azt jelenti, hogy soha nem tévedtek, vagy hogy tökéletesek voltak, de azt igen, hogy Krisztus volt számukra a példa. Ezért tudtak megmaradni és kitartani a nehéz időkben is.
Egy misszionáriusról olvastam, hogy mielőtt bármit tett volna, feltette magának a kérdést: „Mit tenne most Jézus?” Erre az egyetlen kérdésre adott válasz határozta meg beszédét, cselekedetét, még a gondolatait is.
Ha a szívedben eldöntöd, hogy szeretnél úgy élni, mint Krisztus, Ő erre Szentlelke által megsegít. Ha nem mindig sikerül, ne csüggedj el! Van szószólónk az Atyánál, csak bánd meg, és kérj érte bocsánatot (9.v.)! Ő hű és igaz, hogy megbocsásson (1Jn 1:9).
Élj úgy, mint Krisztus! Amikor ez sikerül, légy érte hálás; amikor nem, kérj érte őszintén bocsánatot!