Dávidnak ez az útja – pásztorságtól a királyságig – arra emlékeztet bennünket, hogy Isten gyakran a legkevésbé valószínű jelölteket választja a legnagyobb céljaira. Amikor Sámuel eljött, hogy Isai fiai közül felkenje Izráel következő királyát, a legfiatalabb fiúra a legkevésbé sem gondolt. Isai és minden ember, aki akkor ott jelen volt, azt nézte, ami a szem előtt van; vagyis a kor elvárásainak, normáinak megfelelően ítélték meg a jelölteket. Isten azonban látja azt, amit mások nem, vagy nem is akarnak, mert más a kor aktuális elvárása – a neki szentelt szívet. Dávid története megtanít bennünket arra, hogy valójában mennyire különbözőek Isten kritériumai, amikor embereket választ ki vezetésre és szolgálatra. Ő a külsőségeken túl lát, és a szívünket vizsgálja.
A mindennapi életünkben, akárcsak Dávid, aki a juhokat gondozta, sokszor érezzük úgy, hogy figyelmen kívül hagynak minket, vagy úgy érezzük, hogy semmit sem jelentünk. Pedig Isten az, aki tudja, milyen lehetőségek rejlenek bennünk, és mindannyiunk számára tartogat valami különlegeset. Istennel járni, az Ő akaratában élni csak nagyszerű lehet. Amikor bízunk akaratában és időzítésében, akkor vagyunk leginkább készek arra, hogy Isten addig elképzelhetetlen módon használjon bennünket. Ahogy Dávid hű volt a kevésen, és elégedetten végezte azt, ami éppen a feladata volt, tegyünk így mi is: legyünk Isten embere ott, ahol vagyunk! Bízzunk benne maradéktalanul, hogy Ő akarata szerint felhasznál bennünket, amikor jónak látja. A jelentéktelennek tűnő helyen a jelentőségteljes munkára készít fel.
Hogyan bízhatsz Isten tervében, amikor úgy érzed, hogy figyelmen kívül hagytak?
Mi az a néhány dolog, amit tehetsz azért, hogy olyan szíved legyen, amelyet Isten kész felhasználni az Ő céljaira?