Egyértelműen egy folyamatos készenléti állapot fenntartására szólít az ige. Vagyis energiáink egy részét arra fordítjuk, hogy fenyegető jelek után kutatunk vagy észlelünk a környezetünkben. Nem alaptalanul, „mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresvén, kit nyeljen el” (1 Pt 5:8). Amikor tényleges, valós veszély ér, az egészséges riasztórendszer felkészít minket arra, hogy azt tegyük, ami éppen szükséges: harcoljunk, elmeneküljünk, elbújjunk vagy tervezzünk. „Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket” (Fil 2:12) Ez nem kevés lelki és szellemi energiát vesz igénybe, de Isten készséggel adja hozzá a szükséges erőt: “Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” (2 Tim 1:7). Az éberség nem kevesebbről szól, mint az Emberfia visszavárásáról. Jézus az Emberfiáról alkotott elképzelést összekapcsolja a szenvedő Szolga képével. „Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg” (Ézs 53:5).