Amikor Péter és János a feltámadás reggelén az asszonyok híresztelésére a sírhoz futottok, még nem tudtak hinni. Amikor azonban beléptek a sírboltba és megnézték a helyet, ahol korábban Jézus teste feküdt, elszállt minden kételyük. Mi győzte meg őket? A leplek és az összegöngyölített fejkendő, ami még mindig a fej formáját őrizte. Jézus testét nem vihette el senki. Ha pedig nem külső beavatkozással tűnt el a test, akkor ő valóban feltámadt. János tehát látott, és hitt (Jn 20:8). Lukács a szemtanúkat kereste fel, és körültekintő pontossággal írta meg műveit (Lk 1:2-3, ApCsel 1:1). A feltámadt Jézus több mint ötszász testvérnek jelent meg egyszerre – írja Pál, akik közül legtöbben még éltek a korinthusi levél megírásakor (1Kor 15:6). Péter pedig azzal veti el a kitalált mesék ismertetésének rágalmát, hogy szem- és fültanúi voltak a jézusi eseményeknek. Vele együtt voltak a megdicsőülés hegyén is, hallották a mennyei szót, és látták Jézus isteni fenségét.
A keresztyén hit nem vakon ugrás a semmibe, hanem nyitott szemmel járás a biztos cél felé.