Jeremiás a nehéz napokban újra átgondolta Isten irgalmát, amely nem fogyatkozik el. A nehéz élethelyzet igen mély csüggedést okozott, az előbbi igeszakaszban ilyeneket olvashattunk: kavics-ebéd, hamu, békétlenség, elfeledett jólét, nyomorúság, hontalanság, üröm, méreg stb.
A reménytelen helyzetben az segít, ha újra Isten jóságára, irgalmára, kegyelmére gondolunk. Úgy éled a reménység, ha ezek éltetik: először is Isten változhatatlan szeretete: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk” (22.v). Isten szeretete olyan alap, amely nem inog meg a nehéz időkben. Szeretete gyógyító, felemel a szenvedésben, a letipró hatalmaskodás ellen védőfal – ezt Jeremiás személyesen megtapasztalhatta.
Külön megerősítést, bátorítást jelent Isten minden reggel megújuló nagy hűsége (23.v.). Ha a mi hűségünk alábbhagy is, az Istené soha! „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, ő magát meg nem tagadhatja” (2Tim 2:13). Hűsége az ige által újul meg minden reggel, a vele való csendességünkben. Megújuló hűségében nincsenek kiesések. Ahogy a harmat leszáll minden reggel, úgy érkezik a megújító kegyelem, olyan mértékben, amilyenre szükségünk van rá.
Az újra gondoláskor összpontosítanunk kell maradandó és örök osztályrészünkre (24.v.) „Az Úr az én osztályrészem – mondom magamban.” Az osztályrész vagy részesedés, a valakit megillető rész, örökség. Itt nem egy bizonyos rész Istenből, hanem Ő maga. A nehéz időkben ez a tudat emel fel: „Uram, te vagy osztályrészem és poharam.” A csendességünkben ez csodálatos vallástétel vagy imádság Isten felé, ugyanakkor megerősítő szavak saját magunk felé: „Ezt mondom magamban” (24.v.). Nagyon fontos, hogy mit mondasz Istennek a nehéz napokban, és milyen vallástétel visszhangzik szívedben: mit mondasz önmagadban?
„Mily üdvös tudnom: Jézus enyém. Ennek felettébb örvendek én. / Örökség vár rám, mennyei rész. Lelkem ujjongva fölfelé néz. / Örökre zengem ez éneket: Jézusban leltem az üdvömet. / Boldogan vallom: Jézus enyém! Irgalmát áldom örökre én!”(HH 506.)