Az emberek szeretik, ha valamit fel tudnak mutatni. Mind így vagyunk ezzel. Ahhoz, hogy eredményesek legyünk, nagyon keményen kell dolgoznunk. Amikor elérjük azt, amit szerettünk volna, akkor jellemezhetne az, hogy megelégszünk. De ez nem mindig így van. Amikor van valami a kezünkben, amit mi szereztünk, akkor kezd el hízni a májunk.
Sajnos, sok esetben olyan dolgokat is szeretnénk elérni vagy felmutatni, amihez sem erőnk, sem képességünk nincs. Ide sorolhatjuk az üdvösséget is. Ádám és Éva sem volt képes arra, hogy hűséges maradjon Urához, amikor a kísértő csábította őket. Most pedig arra törekszik az emberiség nagy része, hogy eleget tegyen üdvössége érdekében cselekedetek által, és Isten haragját elvonja magáról. Isten haragja azonban jogosan sújt le. Ezért egy olyan Bárányra volt szüksége a bűnös emberiségnek, aki elviseli Isten haragját, magára vállalja azt, és ekképpen biztosít békét a bűneit bánó ember számára.
Ábrahám azért igazult meg, mert nem cselekedetek által kívánta ezt elérni, hanem egyszerűen hitt Istenben, aki képes megigazítani: „Hitt Ábrahám az Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul” (Róm 4:3b). A cselekedetek által való megigazulás elég lenne, ha Isten ezt így tervezte volna el. De másképp tervezte. Nem akarta, hogy versengés legyen az üdvösséggel kapcsolatosan. Mindenki számára egyforma eséllyel ajánlotta fel: „hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne” (Jn 3:15). Így senki sem dicsekedhet önmagával vagy képességeivel, hanem csak az Úr Jézus Krisztusban. Aki hisz Jézus Krisztusban, annak örök élete van, és kizárólag Isten Fiában dicsekedhet.
Gondoltál már arra valaha, hogy valamit tenni szeretnél üdvösséged megszerzéséért? Én igenis gondoltam. De Isten kegyelme ráébresztett arra, hogy semmit sem tehetek. Hálát adok az Istennek, hogy hitet adott a szívembe az evangélium örömüzenetének megértésére, amely számomra is személyesen érvényes. Hiszed-e, hogy számodra is? Ragadd meg az Istenbe vetett hitet, és adj dicsőséget annak, Akit egyedül megillet.