Igehely: 1Móz 12:1–6 Kulcsige: 1Móz 12:4–5 „Abrám elment, ahogyan azt az Úr mondta neki, és Lót is vele ment. Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból. Fogta Abrám Szárajt, a feleségét és Lótot, a testvére fiát meg minden szerzeményüket, amit csak szereztek, mindenkit, akire Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. El is érkeztek Kánaán földjére.”
Amikor elutazunk otthonról – gépjárművel, vonattal vagy repülővel – mindig van pontos célunk, hogy hova szeretnénk eljutni. Tudjuk, hogy hová megyünk, még akkor is, ha nem számíthatjuk ki, hogy mi fog történni velünk az utazás közben, vagy hogy egyáltalán megérkezünk-e vagy sem. De tudjuk, hogy hová tartunk.
Ábrahám nem tudta, hova megy, amikor Isten elhívta őt: „Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked!” (1Móz 12:1). Isten vezeti Ábrahámot, de még nem tudja, hogy hova. Van mégis valami, amit Ábrahám tudott. Isten elmondta azt, hogy mi várja ezen a földön. Mielőtt elutazunk, utána szoktunk nézni annak, hogy mi vár azon a helyen, ahová megyünk. Isten is elmondja Ábrahámnak, hogy mi várja ott: „Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel…, általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (1Móz 12:2–3b).
Isten elmondja azt is, hogy mire és hova hívja népét, a gyülekezetet. Az Ő szolgálatára hív, és arra, hogy a mennyben vele legyünk örökké. Elindultál már? Merre tartasz?