A Példabeszédek könyve rámutat arra, hogy Isten egyrészt átfogóan figyeli meg mindazt, amit az emberek tesznek – a cselekedetet és a mögötte meghúzódó indítékot (3. és 11.v.) –, másrészt az emberek által elkövetett bűnök Isten utálatát váltják ki (8–9.v.). Isten tehát nem passzív, hanem aktív szereplő életünkben.
Isten előtt utálatos, amikor a külső ember nincs összhangban a belső emberrel: az áldozathozatal mögött nincs „becsületes” áldozatkészség, amikor életünket nem az Úr igéje iránti engedelmességre való törekvés jellemzi. Ő a szívünkbe lát, ahol kendőzetlenek az érzéseink, gondolataink, terveink.
Beszédünk elárulja, mi húzódik meg az áldozatunk mögött. Szavaink milyensége (1.v.), tartalma (2.v.), eredménye (4.v.) és egyértelműsége (7.v.) alkalmas szempontok az önvizsgálatra. Ugyanígy megvilágítja szívünket az, ahogyan a hozzánk intézett beszédet, intést fogadjuk (5. és 10.v.).
Ámósz próféta (Ám 5:21–24) és Mikeás próféta (Mik 6:6–8) ítélete lesújtó lehet; de ha az Úr Jézus Lelke lakik a szívünkben, Ő megszenteli áldozatunkat.