Igehely: 2Kor 5:11–15 Kulcsige: 2Kor 5:14–15 „Mert Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.”
Pál apostol tisztában van azzal, hogy egy napon majd a földi élete véget ér, e testből kiköltözik, és az Úrhoz megy. Ezért lett az életcéljává, hogy bármit is tesz, az Istennek kedves legyen. Tudja azt is, hogy mindenki megjutalmaztatik aszerint, amit e testben cselekedett, vagy jót vagy gonoszt. És nem úgy tesz, mint a gonosz és rest szolga, aki elásta az Urától kapott tálentumot (Mt 25:25), hanem az Urat félve még buzgóbban cselekszik. Ezt az Úr előtt tiszta lelkiismerettel és az emberek előtt nyíltan teszi, vagyis nem titkolózva, nem szégyellve az evangéliumot. Alkalmat ad ezáltal arra is, hogy a gyülekezet növekedjen, hiszen nyíltan vagy burkoltan meg lesznek kérdezve, és akkor bizonyságot tehetnek Krisztusról, beszélhetnek az ott jelen levő hívők közösségéről.
Pál arra is kész, hogy bolondnak nézzék. Krisztus szerelme szorongatja és a csontjaiba rekesztett tüzet nem lehet elfojtani (Jer 9). Mi is tartozunk ezzel, hiszen, ha Krisztus helyettünk meghalt, akkor mi is meghaltunk, és többé nem magunknak, hanem Őneki kell éljünk. Hiszed ezt? Gyakorlod ezt?