Ebben a fejezetben hallunk igaz, jó, értelmes, szorgalmas, bölcs, békés, hűséges emberről, de allatomos, istentelen, fondorlatos, esztelen, hamis, rosszakaró és hazug emberről is. Az igaz emberre a többi pozitív jelző is egyformán ráillik. A könyv írója az igazak gyökere mellett azok gondolatairól, szájáról, háznépéről és állatáról is beszél. De mit értsünk a kétszer is említett igazak gyökere szókép alatt? Ismert dolog, hogy a fa víz mellett levő gyökérzete által erőssé és gyümölcsözővé fejlődik. Az első Zsoltár épp ehhez hasonlítja a boldog igaz embert. Jeremiás is áldottnak nevezi az Úrban bízó embert, aki a víz mellett ültetett fához hasonló, amely a folyóig ereszti gyökereit és szüntelen termi gyümölcsét (17:7–8). Ez az igaz ember képe, aki egyszerre növekszik lefele és fölfele, befele és kifele is. Gyökereit Istenbe ereszti – vagyis Benne bízik. Ezáltal pedig átalakul a beszéde, idomulnak a gondolatai, háznépe bővül, jelleme pedig szépül. Ilyen szellemi gyümölcsök diszítik az igaz ember életfáját.
Vajon a mi életünk miben gyökerezik, és Jézus, milyen gyümölcsöt találna rajtunk?