Igehely: Neh 10:29–30 „A nép többi része: a papok, a léviták, a kapuőrök, az énekesek, a templomszolgák és mindazok, akik a tartományok népeitől elkülönülve csatlakoztak az Isten törvényéhez feleségeikkel, fiaikkal és leányaikkal együtt; mindenki, aki már elég értelmes volt hozzá, csatlakoztak előkelő honfitársainkhoz. Átok terhe alatt megesküdtünk arra, hogy Isten törvénye szerint élünk, amelyet Isten az ő szolgája, Mózes által adott, és hogy megtartjuk és teljesítjük Urunknak, az Úrnak minden parancsolatát, előírását és rendelkezését.”
A fogság utáni ébredési időben vagyunk. Akkor tartós az ébredés, ha nemcsak élményekbe visz, hanem teljes odaszánásba. Ébredésük első mozzanata (1.) az Istenhez való tartozás tudatára ébredés. Ezt Círus legalizálta a hazatérési engedélyével. (2.) A következő a „nincs hol imádni Istent” fájdalma, és az „építsük neki templomot” készsége. (3.) Aztán a város újjáépítése, végül pedig (4.) az népi visszatérés Istenhez. Az ébredés mindig vonalat húz a világ és hívők közé. Ezzel lesz Isten népe papi nép a népek között. Nem igaz, hogy hasonlóvá kell válnunk a világiakhoz, hogy megmenthessük őket. Odaszánás megújult értelemmel lehet, ami a magunkért érzett felelősség, megtérésünk, szolgálatra való alkalmasságunk feltétele is. Az új értelem szüksége abból is látható, hogy a megtérés szó az értelem Istenhez fordulását jelenti. A Példabeszédek és a Prédikátor is sokszor beszél az okosság áldásáról az ostobasággal szemben. Dániel is mondja – nem kívülállóként –, hogy az értelemesek fénylenek, mint csillagok az égen. Lélek és értelem egymást átfedő valóságok. A lélek sem jó tudomány nélkül. (Pb 19:2) Pál példa az odaszánásban, ahogy a 2Kor 1:9 írja, és itt értük meg, hogy a teljesen odaszántakat a feltámadás erői vezetik.