Igehely: Mk 10:1–12 Kulcsige: Mk 10:7–8 „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy.”
Amit megtanulhatunk Jézustól: Ahol Ő van, ott mozgás van. Azt olvassuk: „Onnan útra kelve elment…” Sok fejezet kezdődik így, vagy fejeződik be hasonló kifejezéssel. Jézus úton van. Miközben arra koncentrál, hogy az Atyja akaratát tegye, enged a Szentlélek késztetésének, akiről ez van megírva: „A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született” (Jn 3:8). Tehát nemcsak a Szentlélek mozog, hanem az is, akit Ő késztet: az is mozog, megy vele együtt!
Jézus találkozott az emberekkel. Volt, hogy Jézust a Szentlélek a pusztába vitte, távol az emberektől, távol mindentől, ami emberi. Ott készítette fel arra a szolgálatra, amit az emberek között kellett végeznie. Ezt követően Jézus az emberek közé ment, ők pedig jöttek hozzá. Ő találkozási pont volt az Atya és az ember között: „Aki engem lát, látja az Atyát” (Jn 14:9). Lehetett az álnok farizeus, aki próbára akarta tenni, vagy vámszedő, akinek már elege volt saját bűnös életviteléből, vagy tanítvány, aki éhesen figyelte, mit tanulhat a Mestertől – Jézus szolgált felé.
Vannak, akik rendszeresen sportolnak, építik a testüket és kicsit a lelküket is. Mások rendszeresen eljárnak kikapcsolódni. Megint mások a számítógép előtt töltik idejük nagy részét. Sokféleképpen lehet rendszeres életet élni. Jézus a szolgálatban volt elkötelezett. Az Ő szolgálata az Atya akaratának betöltése, az emberek üdvösségének munkálása volt. Arra tette fel földi életét, hogy kibékítsen bennünket az Atyával. Ez a szolgálata mutatkozott meg abban is, amikor a farizeusokkal vitatkozott a házasság kérdéséről. Világossá tette Isten eredeti szándékát, és azt, hogy a bűn mennyire el tudja torzítani ezt. A szolgálata a kereszten csúcsosodott ki, ahol halála, majd ezt követő feltámadása révén a bűn és a halál végleges vereséget szenvedett mindazok számára, akik elismerik, hogy szükségük van Isten kegyelmére.
Mi vagy ki motivál téged a mindennapokban? Mennyire engeded, hogy téged is mozdítson Isten Szelleme? Elérhető vagy-e, hogy mások Jézussal találkozhassanak? Mi a te szolgálatod, amit rendszeresen végzel?