Igehely: ApCsel 19:17–22 Kulcsige: ApCsel 19:19 „Sokan, akik varázslással foglalkoztak, összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették. Amikor kiszámították a könyvek értékét, ötvenezer ezüstpénzre becsülték.”
Bár Pál apostolt főként úgy ismerjük, mint a keresztyén teológia megalapozóját, ő nem csak elméletet tanított a hívőknek. Láthatjuk, hogy munkájának gyakorlati következményei is voltak: emberek élete változott meg gyökeresen. Felismerték, hogy a varázslás bűn, és hajlandók voltak ezzel szakítani. Figyeljük meg, hogy a szakítás nyilvánosan történt, és komoly anyagi áldozattal járt.
Mondhatjuk, hogy a varázslás bűne így nem aktuális ma a hívők között. Előfordul azonban babonaság, horoszkóppal vagy más okkult dolgokkal való kacérkodás, még ha csak kíváncsiságból is. Ismerjük fel ezeket és sürgősen szakadjunk el tőlük! Ugyanakkor vannak teljesen másfajta függőségeink, amiket nem akarunk megvallani, nem akarunk megválni tőlük, mert túl kedvesek, esetleg anyagi veszteséggel járna róluk lemondani.
Milyen személyes függőség jut eszedbe ezeket az igéket olvasva? Ha semmi, adj hálát az Úrnak, és járj közben azokért, akikről tudod, hogy küszködnek valamivel. Ha pedig felfed valamit a Szentlélek a saját életedben, ne késlekedj megvallani, és elszakítani a fogva tartó köteleket!