Igehely: ApCsel 8:4–8,14–15 Kulcsige: ApCsel 8:6–8 „A sokaság egy szívvel és egy lélekkel figyelt arra, amit Fülöp mondott, amikor hallgatták őt, és látták azokat a jeleket, amelyeket tett. Sok megszállottból ugyanis hangos kiáltással kimentek a tisztátalan lelkek, sok béna és sánta is meggyógyult, és nagy öröm volt abban a városban.”
Mielőtt bármit is cselekedett volna Samáriában, Fülöp először is beszélt: hirdette nekik a Krisztust. Csak ezután kerül sor a csodákra, bizonyítandó, hogy nem csupán üres beszéd hangzott el. Az ige előzetes hirdetése nélkül lelki szempontból ennek semmi értelme nem lett volna.
Hogy a testi szabadulás, gyógyulás örömre való ok, az nyilvánvaló, de maga az ige is örömöt, békét ad: „igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt” – mondja a próféta (Jer 15:16). Biztosan sokszor tapasztaltuk már, hogy az ige lecsendesített, vigasztalt, bátorított, új reményt és örömöt adott. Adjunk ma hálát ezért! Ha pedig azon keseregnénk, hogy marad a betegség, nem tapasztalunk gyógyulást, emlékezzünk, mit mondott Jézus a tanítványainak: „De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben” (Lk 10:20). Természetesen nem a csodákat kell lekicsinyelnünk, hanem az üdvösségünket kell mindennél drágábbnak tartanunk.
Használjuk ki az igével való táplálkozás lehetőségeit, hogy minél gyakrabban megtapasztalhassuk az abból fakadó örömet!