Virtuális látogatás a teológián

A Baptista Teológiai Akadémia nagyváradi Fakultatív Konzultációs Központja virtuális látogatásra hív 2022. május 24.-én, este 19 órai kezdettel minden érdeklődőt. A Google Meet bekapcsolódásra a plakáton látható linken lesz lehetőség. A látogatás segíthet orientálódni a pályaválasztásban, bemutatja a különböző szakokat, tanulási lehetőségeket szolgálattevőknek. Kérdezz-felelek szekció is lesz. Az online esemény keretén belül lehetőséged lesz találkozni tanárokkal, jelenlegi diákokkal, valamint olyanokkal, akik már sikeresen befejezték tanulmányaikat. Különböző szakok és tanulási lehetőségek kerülnek bemutatásra, és kérdéseket lehet feltenni élőben ezekkel kapcsolatosan. Kiket várunk?

– akik pályaválasztás előtt állnak

– akiket a lelkipásztori szak érdekel, mert erre a szolgálatra éreznek elhívást

– akik valamilyen szolgálatot végeznek a gyülekezetben (igei vagy zenei) és szeretnének fejlődni ismeretben és lelkiségben

– akik bármilyen egyetemi alapfokú végzettséggel rendelkeznek és szeretnének mesteri képzésben részesülni

Ha bármely kategóriába tartozol a fentiek közül, szeretettel várunk, hogy tölts egy órát velünk május 24.-én este!

Megosztás:
Facebook

További bejegyzések

Evangelizációs esték – 2023

„Biztonság Bizonytalan időkben” címmel evangélizációs esték lesznek Nagyváradon a Belvárosi Baptista Gyülekezetben 2023. március 5-12. közt, vasárnapokon 18:00 órától, hétfőtől

Evangelizáció Nagyváradon

A nagyvárad-belvárosi gyülekezet 2022. március 20-27 közt tart evangelizációs istentiszteleti alkalmakat „Békesség a háborús időkben” címmel. Az alkalmak minden este

Segítség az ukrán menekülteknek

Továbbra is imádkozunk a béke helyreállásáért ott, ahol most háború van. Értékeljük mindenkinek a segítőkész hozzáállását is. Ezúton is szeretnénk

Házasság hete Váradon is

Házasság hete alkalmából különleges alkalmakat tart a gyülekezet házaspároknak 2022. február 19-én és 20-án, reggel 10 órától „Kötődés vagy kötözködés”