Egyedül Isten elégíti meg a lélek szomjúságát: „Nekem olyan jó Isten közelsége” (Zsolt 73:28). Ki és hogyan kerülhet Isten közelségébe, hogy megelégítse lelkének a Felséges utáni epekedését? Sokan próbálkoznak vallási teljesítményük fokozásával, önsanyargatással, önkínzó életgyakorlattal, de mindhiába. Legfeljebb elaltatják lelkük éberségét, de Istenhez így nem érnek el. Urunk környezetében sokan karnyújtásnyira voltak Isten Felkentjétől, mégis nélkülözték a belőle áradó éltető erőt. „Még egy kis ideig veletek vagyok…”, aztán „kerestek majd engem, de nem találtok meg…”, vagyis, ha a jelenben felkínált lehetőséget elszalasztják, veszteségük pótólhatatlan lesz. Néhány nap múlva ismét szóba hozta a lelki szomjúság és megelégedés kérését: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem… annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek.” Vagyis: aki Krisztusban hisz, az Istennel lép közösségre, és az Ő jelenlétében élő ember belsejéből árad az élő víz. Erről olvashatunk az Ez 47:1–12-ben is, ahol az Úr templomából áradó víz a sivatagot és a Holt-tengert is élővé teszi.
Mit jelent az Úr Lelkével való közösség? Azt jelenti, hogy ahol a Szentlélek uralkodik, ott Krisztus valósága válik felismerhetővé.