Igehely: Ef 5:1-14; Kulcsige: Ef 5:8 „Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei.”
Gondviselő Istenünk tökéletesen megtervezte és megvalósította az ember megváltását, kifejezve ebben irántunk való szeretetét. Pál apostol azt mondja: „Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei” (Ef 5:1). Ha valaki szeretné megismerni az Istenhez vezető utat, akkor feltétlenül szükséges szeretetben élnie.
Sokan vannak, akik törekszenek erre az útra, de nem sikerül rajta megmaradniuk. Az Istenhez vezető úton való járásnak vannak buktatói. Az egyik az lehet, hogy mindent értelemmel akarunk felfogni, tudományosan magyarázni. A másik buktató az érzelmi megközelítés: egyszer így érzem, máskor meg nem érzek semmit. Az érzéseink sokszor téves irányba vezetnek minket. Aki Isten szerinti életre vágyik, annak hitre van szüksége, világosságra, szeretetre. Ezeket mind megkaptuk Krisztusban. A hitre jutott ember világosságra is jutott, látja a különbséget a jó és rossz dolgok között. Nem vesz részt a paráznaságban, nem szemérmetlen, nem nyerészkedő, nem beszél ostobaságot. Tiszta útmutatást nyert: mert hisz az Úr Jézusban, ezért világosságra jutott. Az Istentől kapott szeretet és világosság józan és tiszta ítélőképességet eredményez, így el tudja dönteni, mi az, ami kedves az Isten előtt.
Ha szeretnél kedves lenni az Úr előtt, akkor keresned, kutatnod kell, mi az Isten akarata, tudatosan kerülni kell a gonoszok társaságát. Szeretetben elszenvedni a bántalmazásokat, igazságtalanságokat, mint aki már világosságra jutott, látja az Isten ígéreteit megvalósulni, a jövőbe tekint, és nem a jelen nehézségei terhelik le az életét.
Folyamodjunk minden esetben kitartóan a kegyelem Istenéhez, kérjünk mennyei bölcsességet, tiszta látást, hogy a világosság meghozza bennünk gyümölcsét, ami csupa jóság. Így ragyoghat fel Krisztus újra és újra az életünkben.