Igehely: Gal 1:10-17; Kulcsige: Gal 1:10 „Most tehát az embereket akarom meggyőzni vagy Istent? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.”
Hívő életünk egyik nagy kísértése, hogy inkább másoknak akarunk tetszeni, mint Istennek. Az emberek felé irányuló megfelelési vágyunk kétféleképpen értendő: 1. amikor a világnak akarunk tetszeni, és megalkuszunk bűnös dolgokkal; 2. amikor a gyülekezetben akarunk megfelelni embereknek, és már nem Istenre összpontosítunk. Az utóbbi sok esetben azzal jár, hogy olyan evangéliumot akarunk hirdetni, amit Krisztus soha nem mondott, vagy olyan elhívásra alapozzuk a szolgálatunkat, amit soha nem kaptunk meg.
Pál azt mondja, hogy ő azt az evangéliumot hirdeti, amit Krisztustól kapott. Nekünk is ezt kell tenni. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy „az evangéliumról szóló tanítást” nem kell kutatni és értelmezni, hanem egyszerűen arról, hogy minden személyes meggyőződésből kell, hogy eredjen. Ha nem találkoztunk soha Jézussal, a Megváltóval, akkor az evangéliumunk sem hiteles. Az evangélium pedig az, hogy Jézus eljött, meghalt a bűneink miatt, mint tökéletes áldozat, és ha ezt hittel elfogadjuk, Ő hű és igaz, és megbocsát, megtisztít, újjá tesz.
Isten képes téged ma felszabadítani minden megfelelési vágy alól. Akarod?