Az elmúlt napokban olvasott mennyei látvány után most ismét egy különleges prófétikus képpel van dolgunk. De mit is lát Ezékiel? Látja a templomot, melynek küszöbétől víz fakad. Aztán egyre mélyebb lett a patak vize, míg végül bele nem ömlött a Holt-tengerbe. Az pedig azonnal meggyógyult sósságától, s ismét életre alkalmas terület lett. Isten természetfeletti módon fogja gondját viselni népének a földi békekorszak idején. A fák levele orvosságként, a gyümölcsük pedig eledelként szolgál majd.
De mit jelent most nekünk ez a bámulatos kép? Ahova Isten (vize) eljut, ott élet és szellemi megújulás támad. Ez a víz nem a külső szennyet mossa le rólunk, hanem önző szívünk salakjától tisztít meg, hogy „hullaszagú bűzünktől” megszabadulva Istenre szomjas lélekkel éljünk. Jézus is ezt az éltető vizet adta a samáriai asszonynak, mint egyetlen reményt a gyógyulására (Jn 4:13-14).
Nekünk is felkínálja Isten a tisztulás és gyógyulás vizét. Vajon nincs-e szükségünk rá? Jöjj hát, és vessük bele magunkat a kegyelem folyamába, hogy megtisztulhassunk, aztán pedig hadd törjön fel vízfolyamként szívünkből a Lélek munkálta gyümölcs és szolgálat.