Az Úr dicsősége elhagyta Jeruzsálemet. Előfordul velünk is, hogy úgy érezzük, elhagyott az Úr? Mintha beborult volna az ég felettünk? Ilyenkor jó, ha magunkba szállunk, és megkérdezzük: Uram, hol rontottam el? A bűnbánat és megtérés segít. Gyarlók vagyunk, mindennap vétkezünk. „Igaz-e Isten előtt a halandó, alkotója előtt tiszta-e az ember? Hiszen szolgáiban sem bízhat meg, és angyalaiban is talál hibát” (Jób 4:17-18). Az Úr Jézus „a mi vétkeink miatt kapott sebeket” (Ézs 53:5). Bűneink miatt rejtette el arcát az Atya, mikor Jézus így kiáltott: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (Mt 27:46). Pedig igen-igen nagy szükségünk van arra, hogy az Úr orcája jöjjön velünk, ahogy Mózes is mondja: „Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket!” (2Móz 33:15). Abban a kegyelmi időben vagyunk, amikor megtalálható az Úr. Azt üzeni: „Megtaláltok engem, ha kerestek, és teljes szívvel folyamodtok hozzám” (Jer 29:13).
„Bűneid, ha bántnak téged, ördög, világ küzd veled. Félelemmel teljes szívvel Isten irgalmát esded. Akkor jöjj a Golgotára, hittel nézz az Úrra fel! Várjad Őt, jön nemsokára, érzed majd, hogy nem hagy el.” (HH 121.)