Egy ember azt álmodta, hogy jelen van Jézus megostorozásánál. Látta a katona kezében az ostort, amelynek végére ólomdarabok voltak erősítve, hogy felszaggassák az elítélt húsát. Az álmodó megremegett, amint látta az ostorcsapás véres nyomait, és amikor a katona ismét csapásra emelte föl a kezét, az ember álmában odarohant hozzá, hogy megakadályozza. Ekkor a katona hátrafordult, és az ember saját magát ismerte föl benne. Lehet, arra gondolunk, hogy milyen kegyetlenek voltak azok, akik Jézusnak fájdalmat okoztak Kajafás udvarán, Pilátusnál, vagy éppen a városon kívül, de ne felejtsük el, hogy mi is fájdalmat okozunk szeretett Megváltónknak.

Igénkben Jézus szenvedéseinek két helyszínéről olvastunk, de sehol senki nem enyhítette fájdalmát. Az úton cipelte a kereszt terhét, vigasztalta és tanácsolta az asszonyok sokaságát, fájt neki Jeruzsálem és egyben népének jövője. A legnagyobb fájdalma nem testének gyötrelme, hanem az emberiség bűnterhének cipelése volt. „Kín, mely Őt érte, nekem volt szánva, de Ő felvitte a Golgotára.” Átvette az én és a te bűneidet. Miért élnél bűneid terhe alatt? Élj szabadon, bűntehertől mentesen!