A nagy konfrontáció záróakkordjaként most az Emberfia a „vizsgáztató”. Látszólag az elsőbbséget firtatja, valójában azonban Jézus valamennyi vitában önmaga messiási voltáról beszél. A kérdés ugyanis Izráel messiási váradalmának – egymással feszültségben álló – kettősségére utal. (1) A nép egyrészt úgy várta az Eljövendőt, mint akinek ítélő hatalma van mindenek fölött; (2) másrészt testi származása szerint, Dávid családja leszármazottjaként születendő emberként. És ez csak annak nem ellentmondás, aki felismerte és elfogadta, miként Péter: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” (Mt 16:16) Mert a „feszültség” megoldása magában az Úr Jézus személyében áll most Izráel előtt: aki Dávid fia test szerint, abban az Atya Dávid Urát, a Messiást küldte el.

Jó meglátni: míg Ő a messiási titok középpontjából szól, addig a vallási vezetők, Izráel „tanítói”, a teológiai-elméleti kérdések részleteinek a perifériájáról közelednek a kérdésekhez. Micsoda különbség: ami amazoknak csak fölényesen űzött mesterség (miként van rá példa ma is!), az Jézusnak alázatban véghezvitt szolgálat, melynek végzése közben életét adta Izráelért, sokakért (Mk 10:45) , mindnyájunkért.

„Dávid… Urának mondja őt”; tegyük ezt mi is – minden területen!