Igehely: Fil 2:5-11; Kulcsige: Fil 2:9 „Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb.”
Bizonyára egy korai hitvallás az, amelyet Pál apostol idéz a kijelölt igeszakaszban. Bátorító az a tudat, hogy az az indulat, lelkesedés, tűz, ami volt Krisztus Jézusban, az bennünk is megnyilvánulhat. Másképp nem is lennénk képesek az Ő nyomdokait követni. Jézus, lemondva dicsőségéről, alázatban járt. Sőt, azt mondja ebben az igében, hogy egészen a kereszthalálig megalázta magát. Olyan nehéznek tűnik a testi embernek az alázat! Nehéznek tűnik áldozatokat vállalni a mások javára. Nehéznek tűnik alázatban járni és megmaradni abban. Azonban az az indulat, ami Krisztust ezen az úton végigvitte, bennünk is megmutatkozhat. Amikor Jézus alázatban járt, és folyamatosan szolgált az emberek felé, akkor Ő nem lett kevesebb tőle. Ez lényeges tanulság. Amikor alázatban járok, és önmagamat adom a Krisztus ügyéért, akkor nem kevesebb vagyok, hanem épp ezzel nyerek a legtöbbet. „Taníts, Uram, meghajlani, mint szélben az aranykalász…”