NAGYVÁRADI 1. SZ. BAPTISTA GYÜLEKEZET
A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége által kiadott napi igei elmélkedés-sorozat
Délelőtti elmélkedés
Lehet két „vak” egy házasságban? Igen, sajnos. Nem látják a kiutat a nehéz helyzetükből, nem tudnak kitörni az érzelmi, anyagi, gyermeknevelési problémáikból. Nem tudják, hogyan lehetnének Isten szerinti férjjé, feleséggé, szülővé. De ketten tudnak egyszerre imádkozni és kiáltani! Ha az egyik elfárad, a másik folytathatja, ha az egyik ellankad, a másik bátoríthat. Talán észre sem veszik: de ketten vannak a térdeiken, és az ígéret szerint Jézus ott van velük, harmadikként.
Délutáni elmélkedés
Jézus Krisztus nem azért lett Megváltó, mert rossz ács volt! Miközben életünk minden területéért imádkozunk, és várjuk Isten áldását, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy használnunk kell ügyességünket, bölcsességünket és képességeinket ahhoz, hogy a mindennapokban sikeresek legyünk. Sőt képezzük magunkat abban, hogy a hétköznapok mesterei legyünk, mert ez is része a Krisztusról való bizonyságtételünknek!