NAGYVÁRADI 1. SZ. BAPTISTA GYÜLEKEZET
A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége által kiadott napi igei elmélkedés-sorozat
Délelőtti elmélkedés
Mégis vannak kételkedők? A sokaság ingadozott az elfogadás és az elutasítás között, még Keresztelő Jánost is megérintette valamiféle kétkedés, bizonytalanság: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11:3). Pedig épp ő hirdette róla korábban: „Íme, az Isten Báránya!” (Jn 1:36). A Lélek bizonyságtevésében is kételkedik.
A bizonytalanság, félelem, hitetlenség vajon nem a lelki lepra tünetei? Ő az, vagy nem Ő az? Higgyek, vagy ne higgyek? Tegyem, vagy ne tegyem? Sok hasonló kérdés korlátozza az Istennel való bensőséges kapcsolatot, míg kiszorul a lelki élet perifériájára, a magam emelte barikádok mögé. Mint egy Jézus korabeli leprás élete, aki távol élt mindentől és mindenkitől.
Jézus a kétkedő szavak után munkájával igazolja magát: „Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium” (Mt 11: 4-5). A küldöttek láthattak, maguk is megbizonyosodhattak, de Jézus kijelentése volt a válasz a kérdésre. Ő munkálkodik, mert ezt látja az Atyától: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom” (Jn 5:17). Ez a munka ma is folytatódik, de látja-e a ma kétkedő embere Jézus munkáját? Amit ma akar tenni, az botránkozás lehet sokaknak, mert nem ember szerint munkálkodik, hanem Isten szerint.
Kedves olvasóm, nem vagy-e megfertőződve kétkedéssel, mint valami lelki leprával? Emeld fel a fejed, hisz Jézus Krisztus leprásokat tisztít ma is! Vállald fel előtte állapotodat, és mondd neki: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!” A Mester pedig meg fogja tenni.
Délutáni elmélkedés
A választott nép a Sínai-hegynél elkötelezi magát Istennek. Megfogadja, hogy amit kíván tőlük az Úr, azt teljesíteni fogják. Sajnos, nagyon rövid életű volt a fogadalom, mint sok esetben, napjainkban is. Negyven nap, míg Mózes az Úrnál van, és bekövetkezik a nép romlása: öntött borjút készítettek, és istenként tisztelték. „Hamar letértek arról az útról, amelyet parancsoltam nekik, öntött bálványt készítettek maguknak.” Egyiptom elmaradt a hátuk mögött, otthagyták a házakat, a robotmunkát, a póréhagymát, a dinnyét. Magukkal vitték állataikat, meg nem kelt kenyerüket, aranyukat, ezüstjüket, és szívükben a bűnt, a bűn utáni vágyódást. A fertőző vírust magukban hordozták, a megromlott állapot ennek tudható. Kijöttek Egyiptomból, de Egyiptom bennük maradt. A megtérés nemcsak „társaságot” vált, hanem egy teljesen más életvitelt, a vírus megfékezését, megöldöklését jelenti. Sajnos, a romlás veszélye még így is megmarad.
Isten szíve megnehezedik, haragja felgerjed a megromlott népre, sőt Áronra is. A bűn következménye a pusztulás. Isten haragja rettenetes. Mózes, aki nagyon jól ismerte az Urat, tudta ezt, és közbenjárt a népért. Odaállt könyörgésben, böjtben az Úr elé: „Uram, Isten! Ne rontsd meg a te népedet, és a te örökségedet, akit a te nagyságoddal szabadítottál meg, akit erős kézzel hoztál ki Egyiptomból. Emlékezzél meg a te szolgáidról: Ábrahámról, Izsákról és Jákóbról; ne nézzed e népnek keménységét, istentelenségét és bűnét!” Mózes megoltotta Isten haragjának tüzét, mert közbenjárt a megromlott népért, az ősatyákra hivatkozva. A felolvasott részben Mózes a népet alázatosságra, istenfélelemre inti.
Vannak ma is Mózesek, akik közbenjárnak a megromlott népért? A tönkrement állapotból ma is van gyógyulás a keresztnél, ahol Jézus Krisztus vére megtisztít minden bűntől, eltörli bűneinket. Főpapként folyamatosan közbenjár értünk az Atyánál.