NAGYVÁRADI 1. SZ. BAPTISTA GYÜLEKEZET
A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége által kiadott napi igei elmélkedés-sorozat
Délelőtti elmélkedés
1. Jó lesz, ha az előtte levő napokon már gondolunk erre, és ha van valami, amit rendezni kell az Úrral vagy az embertársainkkal való kapcsolatainkban, azt rendezzük el! Ha kell, bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek! Ha kell, mi kérjünk bocsánatot attól, akit megbántottunk!
2. Ne legyünk felületesek az úrvacsoránál! Becsüljük meg, és megkülönböztetett tisztelettel és hálaadással vegyük magunkhoz a kenyeret és a pohárt! Azért, hogy az úrvacsora valóban áldást jelentsen, először is nézzünk vissza, emlékezzünk! Aztán nézzünk magunkba, és vizsgáljuk meg magunkat! Végül nézzük előre, várva vissza Urunkat!
3. Minden gyülekezeti alkalomra érkezzünk meg időben, legyünk figyelmesek az igére, énekeljünk szívből, és maradjunk helyünkön a végéig!
4. Az öltözetünk is legyen illő Isten házához: hiányos öltözetben nem szabad, sőt tilos bemenni.
Délutáni elmélkedés
Jegyezd meg életed mérföldköveit, amelyek közelebb hoztak Istenhez! Mondd el te is másoknak, hogyan ismerted meg Istent, és mit tett az életedben!