Dávid egy barlangban rejtőzködött Saul elől, amikor ezt a zsoltárt írta. Két mindig létező valóság állt előtte: a kegyelmes Isten és a hatalmas ellenség. A zsoltár ide-oda ingadozik a kettő között. De az Istenbe vetett hit nagyobb, mint az ellenségtől való félelem, és az ingát Isten irányába billenti. A zsoltáríró nem követeli a szabadulást, mintha joga lenne azt elvárni. Irgalmasságból kér Istentől olyan meg nem érdemelt áldást, amely az Úr szeretetéből fakad. Megfeledkezik a nyirkos, sötét környezetről, és úgy tekint magára, hogy védelmet talált Isten szárnyainak árnyékában. És ott marad addig, amíg az élet viharai el nem múlnak. A mindig jelenvaló, kegyelmes Istenhez, a felséges (magasságos) Istenhez kiált, aki ott van mellette a barlangban is. És megtapasztalja, hogy a magasságos Isten megőrzi őt a barlangban, kihozza őt a világosságra, és győzelemre segíti. Ezért a Dávid szíve megtelik dicsőítő énekkel, és másokat is arra buzdít, hogy dicsérjék Istent.

Ne csüggedj el, ha nehéz helyzetben vagy! Hívd segítségül te is a magasságos Istent, és megtapasztalod szabadítását!