Igehely: 2Kor 12:7-10; Kulcsige: 2Kor 12:10 „Ezért Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.”
Amikor a hívő ember önmagát illetően semmi egyebet nem él át, mint saját tehetetlenségét és egyedül a kegyelemre van utalva, ott tapasztalja meg legteljesebben az Istentől jövő erőt. Pál apostolnak az erőtelenséggel való dicsekedése nem a szenvedés dicsőítését jelenti, és az öndicsőítés megindoklása is mindenképpen teljesen kizárt. Így egészen szabad utat nyer benne az Isten erejének megnyilvánulása. Mindannyian szeretnénk megszabadulni a betegségektől, erőtelenségtől és mindentől, amiről mi úgy gondoljuk, hogy akadályoz a lelki élet megélésében és a lelki munka végzésében. Isten mégis azt mondja, hogy az Ő kegyelme mindenre elég. Az apostol már korábban is kifejezte a korintusiaknak írt levelében, hogy erőtelenség, félelem és nagy rettegés közt jelent meg közöttük, és nem akart egyébről beszélni, mint a megfeszített Jézus Krisztusról. Ezt azért tette, mert meg volt győződve arról, hogy alapjában Isten ereje által valósul meg minden, ami az üdvösséggel és az evangélium hirdetésével kapcsolatos, azért „hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék.” (1Kor 2:5)