Ma is sokan vannak, akik látszathívőként a gyermekkorban megtanult vallásos szokásokat és hagyományokat maradéktalanul megtartják, de a hitüknek semmilyen pozitív hatása nincs sem az életükben, sem a környezetükben. A keserűség, kritika, elégedetlenség jellemzi az olyan embereket, akik „a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják” (5. v.). Az is jellemző a képmutató hívőkre, hogy az Ige felhívásait nem a saját életükre vonatkoztatják, hanem jellemzően csak másokra. Pál apostol óva inti Timóteust az ilyen emberektől. Azzal bátorítja, hogy a Szentírás erejébe vetett hittel önmaga is távol maradhat az ilyen magatartástól, és másokat is segíthet erre.

Önmagában a Biblia ismerete nem teszi jobbá az embert. Csak ha a Krisztus Jézusba vetett hit által olvassuk, akkor tehet bölccsé (15. v.), sőt, akár a tökéletességig is elvezethet, hiszen ez a célja (17. v.). A Szentírásból fakadó mennyei bölcsesség nem az ismeretben áll. Nem csupán tanít, fedd, nevel, hanem segít olyan döntéseket hozni a mindennapi életünkben, ami áldás lesz a környezetünk és közösségünk számára is.