Az ember megváltása a Biblia alapján és itt különösen az efézusi levélben istencentrikus. Isten kezdeményezte az ember megváltását, az Ő szeretete motiválta és a kegyelme alapozta meg azt. Végső soron pedig az ember megváltásának az a célja, hogy bemutassa Isten kegyelmének gazdagságát a „következendő időkben” (Ef 2:7). Az efézusi levél 2:1-10 versei csakis arról szólnak, hogy mit tett Isten. Ami az emberi oldalt illeti, az csupán annyi, hogy halottak voltunk a bűn miatt, a „test” (bűnös természet) kívánságait hajtottuk végre és harag fiai voltunk. Azonban a változás nem belőlünk indul, hanem abból, hogy Isten gazdag volt az irgalmasságában, ezért megelevenített, azaz feltámasztott a lelki halálból (5-6. v.). A halott ember nem reagál, nem kommunikál és képtelen bármilyen emberi tevékenységre. Ez a hasonlat igaz lelki területen is. Ádámban mindnyájan meghaltunk és a halott ember hiába hallja az evangéliumot, nem fog reagálni arra. A megtérés nem úgy működik, hogy fele-fele (50% Isten kegyelme és 50% az ember része), hanem még a hit is, az, hogy hiszünk Jézusban, szintén Isten ajándéka (8. v.). Isten elevenített meg, Ő támasztott fel és Ő adta a hitet, hogy higgyünk, amikor halljuk az evangéliumot! Éppen ezért kegyelem a kegyelem! Nem dicsekedhet senki majd az utolsó napon (Ef 2:9) sem az emberek előtt: „én megtértem, te miért nem?”, sem az Isten előtt: „Uram, én mégiscsak szeretlek, mert megtértem, nem úgy, mint mások”. Az, hogy „mi” (hívők) hiszünk, kegyelem és isteni kiválasztás (Ef 1:3-14).

Látod már, hogy milyen nagy kegyelem a kegyelem? Vajon te miért kaptad a hit ajándékát, mások pedig nem? Jobb vagy te, mint mások? Érted már, hogy mi a kegyelem?