Nem mulasztották el az imádkozás óráját. Igyekeztek a megfelelő időben ott lenni. A zsidó időszámítás reggel hat órától számította az órákat, így a kilenc óra délután három órát jelent. (Jézus kereszthalálakor is hat órától kilenc óráig volt a sötétség, vagyis déltől délután három óráig.)

De nemcsak imádkozni voltak készek, hanem szolgálni is. Mert nem elég csendesen, illendően, alig észrevehetően imádkozni, szolgálni is kell! Ne engedjük, hogy annyira belefeledkezzünk bibliatanulmányainkba vagy imádkozásainkba, hogy ne vegyük észre a szolgálati lehetőségeket! Szolgáljunk az imaházban is, de a kapun kívül is! Imádkozásra való sietésükben Péter és János nem feledkeztek meg arról, hogy Jézus nevében szolgáljanak mások felé.

Nézz mireánk! – bíztatták. De az ellenséges, rosszindulatú, kételkedő vezetőknek azt mondták: Mit néztek mireánk? (12. v.) Irányítsuk tekintetünket Krisztusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére! Ne keressük e világ tetszését és elismerését, hanem a Krisztusét! Tekintetünk ne kalandozzon el rossz irányba. „Szemed előre tekintsen, és egyenesen magad elé nézz!” (Péld 4:25)

Sokan elmondhatják, hogy aranyuk-ezüstjük nincs, de kevesen tudnak szolgálni Jézus Krisztus nevében azzal, amijük van. Péter és János nem tartották meg maguknak azt, amivel rendelkeztek, hanem megosztották azt. Talán korlátoltak vagyunk, amikor eszközeinket, lehetőségeinket, képességeinket nézzük, de gondoljunk arra, hogy Dávid parittyája, a sareptai özvegy kicsiny lisztecskéje, vagy Ehúd sutasága csodákra képes, ha Isten kezébe kerül!

A sánta nemcsak testileg gyógyult meg: „Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent” (8. v.). Vállalta a nyilvánosságot és a tanúskodást Jézusról, amikor a két tanítvánnyal tartott (11. v., 4:14). Koldus volt, de gazdag lett. Sánta volt, de meggyógyult. Ne maradjunk némák, ha Jézus meggyógyított!