Lelki életünkben fontos az Istennel találkozásunk, szövetségbe jutásunk, vagyis a személyes nagy történetünk emlékezetben tartása. Ünnepi muzsikálás, éneklés a hitélet könnyű és látványos mozzanata, mezeje. Ez a lélek belső világának takarója is lehet. Akkor igazi a lelki élet, ha abban Isten átveheti a szót, mint e zsoltárban is. Isten emlékeztet szabadítására, az új életünk megéléséhez adott törvényeire, a próbák hitben vizsgáztató, növelő, Istenhez erősen kötő rendeltetésére, és a folyamatos ráfigyelés fontosságára. Jézus olyan követőkben gondolkodik, akik folyton hallják szavát, és nem hallgatnak idegen hangra. Ma sok az idegen hang. A bálványok földön tartanak és szórakoztatnak, Isten pedig a hit küzdő mezejére hív, és a mennyben van a jutalma. Ha hallgatunk Istenre, akkor várhatjuk hittel áldásait és a felmagasztalást.
Túl vagyunk-e már a lelki életünk látványossági, külsőséges fokozatán? Tapasztaltad-e már, hogy a küzdő lelki élet mezején mennyi áldás és élmény érkezik Istentől? Családod látja-e rajtad, hogy az Isten harcait vívod, ami így beíródik az ő lelkükbe, készségeikbe is?