Igehely: Zsolt 79:1-13; Kulcsige: Zsolt 79:8 „Ne ródd fel nekünk az elődök bűneit, siess felénk irgalmasan, mert igen elesettek vagyunk!”
Tragikus eseményekre emlékezik Ászáf, amik az ősök bűnei miatt jöttek rájuk. Könnyű felismerni elődeink bűneit – bár ez is szeretet kérdése – de a sajátot már nehezebb. Mindannyian rendelkezünk egy folyton megmagyarázni, magunkat felmenteni képes énnel. Mindaddig, amíg halott a lelkiismeretünk.
Isten szabadítása kérésének alapja a bűnök bevallása, a bűnbánat, és legfőképpen Isten nevének dicsősége. Így bővült az ítélő Istenkép az irgalmas Istenképpel is a zsoltáros szívében. Ez utóbbi biztosítja a kegyelemben való mozgásterünket és felszabadultságunkat. Ha folyton haragvó, büntető Istenképünk van, akkor szorongók a lelki megnyilvánulásaink, és hogyan tudnánk így missziót végezni, hogyan tudnánk a krisztushit többletét felmutatni, mondjuk a világi pszichológia emberkezelésével szemben? Nagy kegyelem számunkra, hogy Jézus az irgalmas, örömmel kegyelmező Atyát mutatta be, és általa új helyzetünk van a mindenség szellemi szerkezetében, az időben és örökben.
Milyen belső képünk van Istenről? Szoktad-e engedni Krisztusnak, hogy formálhassa istenképedet? Ha igen, akkor így részesülhetsz a boldog Isten boldogságában.