Igehely: Jel 4:1-11; Kulcsige: Jel 4:2b-3 „És íme, egy trón állt a mennyben, és a trónon ült valaki. 3Aki ott ült, úgy ragyogott, mint a jáspis és a karneol; és a trón körül szivárvány ragyogott, mint a smaragd.”
Érdekes, hogy az első dolog, ami megragadja János figyelmét a mennyben, egy trón, amelyen ül valaki. Ki lehet ő? János szájából egyszer sem halljuk, hogy a trónon ülő Isten lenne. Azonban a négy élőlény vallástétele minden kétséget eloszlat. A huszonnégy vén imádata is egyértelművé teszi, hogy a teremtő Isten előtt borulnak le.
Krisztus gyülekezetének minden oka megvan az örömre, mert a trón, amit János lát, nem üres. Aki rajta ül, nem akárki. Körülötte nem azért állnak a mennyei lények, mert számonkérni, tüntetni, esetleg trónt fosztani akarnak, hanem mert szeretik, és vonzódnak az uralkodóhoz. Magával ragadó látvány, amint a vének győztes koronájukat leteszik a trón elé, és imádják a Teremtőt. Mit jelent ez a gesztus? A teljes méltatlanság kifejezése ez, hisz „Isten imádata lehetetlen úgy, hogy dicsőségünket nem tesszük lábai elé. Koronázott fejjel lehet élni, de imádni Istent csak alázatban lehet.” (Berkes Sándor). Az emberi büszkeségnek nyoma sincs, hisz a Bárány áldozata ebből is meggyógyít. Az üdvösség nem azt hirdeti, hogy én fontos vagyok, hanem hogy Ő dicsőséges és kegyelmes hozzám.