Esti tanulmányaink az adakozásról, hitből fakadó áldozatvállalásról szóltak. Ma este álljon előttünk egy személyes példa Pál életéből! Miközben életét is kockáztatva végiglátogatja a világ térségeit, hogy hirdesse Isten kegyelmét, ezt nem fizetségért teszi. Annyira nem, hogy esetenként saját kétkezi munkájával teremti elő saját és munkatársai megélhetésének alapfeltételeit (ApCsel 20:34).
Bár látta, hogy akiknek Krisztus evangéliumával szolgál, azok közül némelyek bővölködnek anyagiakban, míg ő munkatársaival együtt szűkölködik, mégsem adott teret a kísértésnek, hogy bárkinek a földi javait elkívánja. Megértette a hívást, amely nem földi kényelemre, bőségben való gondtalan életre szólt, hanem önmaga és személyes érdekei feláldozásával mások megmentésére, lelki nyereségére. Jog szerint megillette volna mindazok adománya, akik általa ismerték meg az Urat, és megmenekültek a kárhozattól, de ezzel a jogával soha nem élt. Nem követelőzött. Nem azért végezte a szolgálatot, mert az anyagilag kifizetődő, hanem mert teljesen betöltekezett Krisztus Lelkével.
Mit várunk esetenkénti szolgálatainkért cserébe? És ha elmarad a vágyott adomány, elhallgatunk, elmaradunk?