„Ha én dicsőíteném magamat, a dicsőségem semmi volna: az én Atyám az, aki megdicsőít engem, akiről ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek.” Egy személynek a lelkülete könnyen megérezhető, amint elkezdünk vele beszélgetni. Vajon, amikor velünk beszélgetnek, akkor rajtunk kinek a dicsőségét vélik felfedezni az emberek? Talán azt látják, hogy saját magunk dicsőségét keressük? Vagy azt, hogy számunkra Isten dicsősége a legfontosabb? Isten Igéje arra tanít ma bennünket, hogy ne magunkat dicsőítsük. Ha az Úr tálentumot adott nekünk, használjuk azt alázatosan, úgy, hogy ne magunkat emeljük ki, és ne mi legyünk a középpontban. Veszélyes terület ez, ahol könnyen kísértésbe eshet az ember. Jusson eszünkbe Jézus beszéde az írástudók és a farizeusok ellen, amikor azt mondja: „Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (Mt 23:12).
Alázkodjunk meg az Úr előtt, és engedjük, hogy Ő emeljen, magasztaljon fel, és ne feledjük, hogy az életünk az Urat kell, hogy dicsőítse.