Igehely: 2Pt 2:9-11; Kulcsige: 2Pt 2:10 „Ezek vakmerők, elbizakodottak, akik attól sem rettennek vissza, hogy dicsőséges hatalmakat káromoljanak.”
Félelmetes az élő Isten kezébe esni. Remegő szívvel olvassuk, hogy akik Isten nevét káromolják, olyanok, mint az oktalan állatok, akik megfogásra és levágásra valók. A hétköznapokban, ha valaki nem megfelelően beszél vagy viselkedik, azt mondjuk neveletlen, nem tudja féken tartani indulatait, nem tud viselkedni. Gyermekeinket is számonkérjük ezért. Vajon Isten hogyan viszonyuljon teremtményeihez, akik Őt káromolják? Meddig tűrjön nekik? Mikor és hogyan büntesse meg őket?
Talán sokszor mi kegyetlenebbek lennénk egymáshoz! Isten türelme hosszú, szeretete nagy, de szomorú, ha látja, hogy a felfuvalkodott ember hogyan beszél róla, és hogyan viselkedik vele. De mi lesz majd, amikor meg kell állniuk annak színe előtt, akinek egyetlen szavára eltűnik a föld és minden rajta levő? Mi lesz majd az ítélet napján, ha még a haszontalan szavainkról is számot kell adnunk (Mt 12:36)? Az elbizakodottak sorsa, akik meggondolatlanul vagy káromolva veszik szájukra Isten nevét, pusztulás. Ezért vigyázzunk beszédünkre. Csak akkor, és úgy szóljunk, ha az hasznos, és mások épülését szolgálja.
Imádkozzunk együtt a zsoltárossal: „Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!” (Zsolt 141:3)