Igehely: Zsolt 92:2-6 „Milyen jó hálát adni az Úrnak, és zengeni neved dicséretét, ó, Felséges, hirdetni reggel szeretetedet, hűségedet minden éjjel tízhúrú hangszeren és lanton, zengő hárfán! Mert megörvendeztettél tetteiddel, Uram, kezed alkotásainak ujjongok. Mily nagyok alkotásaid, Uram! Igen mélyek gondolataid!”
„Milyen jó hálát adni az Úrnak, és zengeni neved dicséretét, ó, Felséges, hirdetni reggel szeretetedet, hűségedet minden éjjel tízhúrú hangszeren és lanton, zengő hárfán!” Istent dicsérni jó! Az Ő dicsőítése megvidámít. Gyakran tapasztalom, hogy amikor elszomorítanak a gondok, sátáni támadások, nehéz helyzetek, eszembe jut, hogy dicsérjem Istent, még akkor is, ha úgy érzem, nincs erőm rá. Az eredménye engem is ámulatba ejt. Eloszlik a kétely, eltűnik a szomorúság, megtelik szívem-lelkem örömmel, a kényelmetlen helyzet ellenére. Tapasztalom, hogy ez a mindennapi kegyelem. Isten a megtartó, szabadító, a kegyelem osztogatója. Ha az Ő kegyelmére gondolok, könnyebb a dicsőítést elkezdeni. A zsoltáros is Istent dicséri, Isten munkájában, alkotásaiban gyönyörködik. A dicséret kitölti a napot hajnaltól éjjelig, sorrendet tartva: kezdi Isten kegyelmével, és éjjel is folytatja Isten hűségével.
A mindennapi kenyér, a víz, az oltalom, biztonság, hogy Istenünk mindenről tud, a hajunk szálainak száma is tudva van előtte, mindez kegyelem, mindennapi kegyelem. Ezért hála van szívemben, és dicsőítem Istenem nagy nevét hűségéért, mert mindennap megújul az Ő kegyelmessége.