Igehely: ApCsel 20:17-26; Kulcsige: ApCsel 20:24 „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.”
Életünk egyik legsúlyosabb kérdése az, hogy akkor is hűségesek leszünk-e elhívásunkhoz, ha az adott esetben nyomorúsággal, testi sértéssel vagy akár halállal fog járni? A mai ige ebben a nehéz kérdésben próbál nekünk választ adni Pál apostol példája által. Amennyiben ezt a kérdést mindjárt az ige olvasása után tesszük fel, akkor a válasz egyértelmű. Abban az esetben, ha ez a kérdés akkor merül fel, amikor olyan élethelyzetben vagyunk, ahol szembesülünk annak a lehetőségével, hogy mindaz, amitől félünk, valóra válhat, a válasz már nem is annyira egyszerű.
Egyesek szerint Pál meggondolatlanul viselkedett, mások szerint önfejű volt. Mi tudjuk, hogy Pál sem meggondolatlan, sem önfejű nem volt. Feltehetjük a kérdést, hogy Pál miért azt választotta, hogy továbbmegy Jeruzsálembe? Erre a választ az igében találjuk a következő két igazságban: 1.) Pált a Lélek küldi Jeruzsálembe; 2.) A Szentlélek arról tett bizonyságot mások által, hogy mi vár ott rá, nem arról, hogy mit tegyen Pál.
A kérdés ma az, hogy mennyire vagyunk készek a Léleknek engedelmeskedni, és nem arra tekinteni, hogy milyen veszélyek várnak ránk?