Az utolsó ítéletkor Isten nem keveri majd össze a megtérteket a meg nem tértekkel. A Jézus vérén megtisztult szenteket a bűneikben makacsul megmaradókkal. Tehát nem célszerű a két életvitel: az istenfélő és az istentelen közé egyenlőségjelet tenni. Vagy a kettő közötti különbséget összemosni. Ma van a kegyelem napja, ma kell megragadni Isten kinyújtott kezét (2Kor 6:2)!
Nem a mi dolgunk kit ide, kit oda besorolnunk, ezt majd Isten fogja megtenni. Sőt minket is Ő fog besorolni az üdvözülők, vagy az elkárhozók közé. A sorsunk halálunk pillanatában ugyan eldől, de lesz utolsó ítélet napja (Mt 10:15, 2Pét 3:7, 1Jn 4:17). Mert nemcsak az embereknek, hanem a létező világnak is megvan a maga ideje és helye az örökkévalóságban. Az utolsó ítélet pedig kinek a harag napja, kinek a megdicsőülés napja lesz. A bolond gazdagnak a pokol, a szegény Lázárnak Ábrahám keble. Isten nem bünteti azon nyomban a gonoszt, és nem jutalmazza azonnal az igazat sem. Nem akarja, hogy számításból legyenek igazzá az igazak. A megtérés viszont elköteleződés, nem pillanatnyi feldobottság. A teljes személyiség átadása Istennek, amely az ember egészét érinti, és egy életen át tart. Sőt átvezet a halálon is a mennyei hazába.