Egy testvérnő egyszer egy gyülekezetben arról tett bizonyságot, hogy már 30 éve dolgozik a munkahelyén, de az Úr megőrizte, és még mindig nem tudják, hogy hívő. Majdnem sírtam szégyenemben. 30 év elvesztegetett idő!
„Nem szégyellem az evangéliumot…” De miért is kellene szégyellni? A bűnből a tiszta életre, a megkötözöttségből a szabadságba, a reménytelenségből a reménységbe, a földi élet végén az örök életre vezet, és mindezt nem terápiák, nem önmegvalósító tréningek által, hanem Isten ereje által. Lehet szégyellni egy gyülekezetet, ha nem Istent és Jézus Krisztust képviseli ebben a világban, lehet szégyellni azokat a hívőket, akik miatt – életvitelük alapján – káromolják az Isten nevét, de az evangéliumon, az Isten szeretetéről és kegyelméről szóló örömhíren nincs mit szégyellni.
Vitathatatlan, hogy a kisebbség a többség részéről időnként megvetést szenved. Márpedig az újjászületett hívők kicsiny nyájat képeznek az emberiség létszámát illetően. De ezért a megvetésért inkább a többségnek kellene szégyenkeznie, nem a hívőknek.
Vigyázzunk, mert aki mégis szégyelli az evangéliumot, Jézust, azt Jézus is szégyellni fogja ama napon az Atya előtt!