Sok gyülekezetben olvasható a szószék felett a következő igevers: „Mi pedig a megfeszített Krisztust prédikáljuk” (1Kor1:23a). Azonban az egyre jobban elvilágiasodó közösségekben Krisztus egyre inkább a háttérbe szorul, miközben az ÉN egyre nagyobb teret kap. Én hogyan tértem meg, én milyen engedelmes és fontos szolgája vagyok az Úrnak, hogyan munkálkodik Isten általam, és még sorolhatnánk. Egyre nagyobb népszerűséget kap az is, ha a tanítás arról szól, hogyan váljunk sikeres keresztyénekké, vagy mit tegyünk másként azért, hogy elégedettebb és boldogabb hívők legyünk. Az ilyen prédikációk háttérbe szorítják Krisztus golgotai keresztáldozatát, és az ember kerül a figyelem középpontjába.
Pál apostol ezekben az igeversekben arra szólít fel minket, hogy az evangéliumot mentesítsük mindentől, amik mi magunk vagyunk, hogy egyedül Krisztus látszódjék azon keresztül! Ez azonban nem jelent személytelenséget. Isten munkálkodik bennünk, ez az Ő dicsősége, nem a mi érdemünk.
Törekedjünk arra, hogy bárhol bármivel szolgálunk, Krisztusra mutató legyen a beszédünk, és ezt támassza alá az életünk.