„Jámborok útján nincs kényelem, olyan sok rajt a rög, a tövis. Bár ez út keskeny és meredek, mégis jó, mert az életre visz” (HH 336). Milyen igaz! A keresztyén élet megélése hitben való járás, vagyis krisztuskövetés azon az úton, amelyen jártak a bizonyságtevők és maga a Megváltó is. Tehát járható út, de nem könnyű, mert megterhelődhetünk, és a bűn is megkörnyékez. Ha nem Jézusra nézünk, hanem a magunk tehetetlenségére vagy a körülvevő ellenséges és veszélyes körülményekre, elfáradunk, meghátrálunk és elcsüggedünk. „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” (Zsid 10:39). Ezért „Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére”, mert „A kik ő reá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul” (Zsolt 34:6, Károli). És még valami! „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem!”
Melyik úton vagy most, a széles vagy a keskeny úton? Szoktál kétfelé sántikálni? Szerinted lehet „másképpen” is a mennybe jutni?