Igehely: 1Jn 3:11-24; Kulcsige: 1Jn 3:11 „Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást.”
Isten szeretetéről szól a Biblia központi üzenete, mert maga Isten a szeretet. Ő úgy szeretett minket, hogy mikor még bűneinkben voltunk, egyszülött Fiát adta, hogy meghaljon értünk. Ezért Ő jogosan szólít fel, hogy szeressük mi is egymást! Tulajdonképpen semmi mást nem kér, csak azt, hogy szemléljük jóságát, és váljunk hozzá hasonlóvá. A mi szeretetünk akkor lesz valódi, ha Őbelőle táplálkozik. Az igazi szeretet nem szavakban, hanem életvitelben áll. Kain tettéből tudjuk, hogy nem szerette szívből testvérét, sőt gyűlölte. Nem elég csak szavakkal mondani, hogy szeretlek. Vajon a tetteink mit bizonyítanak? Készek vagyunk áldozatot hozni testvéreinkért? „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.” (18. v.)
Azt tudnunk kell, hogy a világ szemében nem feltétlenül érték, és nem is díjazza a szeretetet. Ne csodálkozzunk hát, ha gyűlöl a világ. Jézust is gyűlölte. Az igazi szeretet viszont legyőzi a félelmet, és erőt ad áldani azokat, akik minket gyűlölnek. ,,Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat jóval.” (Róm 12:21) Minél szorosabb a kapcsolatunk Istennel, annál nagyobb bizalommal tárhatjuk elé kéréseink. ,,Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Róm 8:32) A Szentlélek erőt ad Isten parancsolatainak megtartásához. Ez pedig annak bizonyítéka, hogy az övéi vagyunk. Jézus mennybemenetele előtt azt mondta tanítványainak: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (Jn 13:34) János arról is ír, hogy mi átmentünk a halálból az életbe. (14. v.) Az új életben járásunk egyik legfőbb bizonyítéka, hogy szeretjük a mi testvéreinket. Aki gyűlöli embertársát, az mind embergyilkos. El kell döntenünk, kit akarunk követni. Isten a szeretetre képesít, Sátán pedig minden gonoszra. Ne engedjünk a kísértőnek! Szeressük Istent és embertársainkat! Ez boldoggá tesz.