Valahol olvastam, hogy amikor Leonardo da Vinci festette Az utolsó vacsora c. festményét, akkor Jézus és az apostolok megfestéséhez az utcáról hívta be az embereket modellnek. Meglátott egy fiatal, szelíd ábrázatú embert, behívta, és róla festette meg Jézus képét. Hosszú idő után, mikor már csak Júdás képe hiányzott, újra kiment az utcára, és egy torzonborz külsejű, lezüllött embert talált. Behívta a műhelybe, és elmondta neki, hogy miről van szó. Az illető elkezdett sírni, és azt mondta a mesternek: „Annak idején rólam festette meg Jézus képét!”
Mi, emberek, változunk külsőleg és belsőleg is. Sajnos, a külsőnk romlik, de a belsőnk meg kell, hogy újuljon napról-napra (2Kor 4:16). Változzunk mind jobban az Ő képére és hasonlatosságára, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása (Jak 1:17)! De nem változik az irántunk való szeretete és türelme sem: „Ha hűtlenek vagyunk, Ő hű marad, mert Ő magát meg nem tagadhatja” (2Tim 2:13). Ő a garanciája a megtartatásunknak, ezért örvendezzünk!
„Kézen fog Isten, és vigyáz reád, szeret, mint gyermekét, hisz ő Atyád! Hitben e szent tudat sziklaszilárd, hűsége megmarad próbákon át!” (HH 308.)