Igehely: 1Jn 1:5-2:2; Kulcsige: 1Jn 1:7 „Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van, közösségük van egymással és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.”
A kijelölt igeszakasz egy alapigazság leszögezésével indít: „Isten világosság és nincs benne semmi sötétség.” Ez az alapja az utána következő gondolatmenetnek, ami az Istennel és testvéreinkkel való közösség feltételét vizsgálja. Öt olyan mondatot olvashatunk, ami feltételes módot használ. Először is azt írja János, hogy ha azt mondjuk, hogy mi közösségben vagyunk Istennel, de a cselekedeteink nincsenek ezzel összhangban (sötétségben járunk), akkor hazudunk, mert Isten nem vállal közösséget a sötétséggel. Ezzel talán a környezetünket megtéveszthetjük, becsaphatjuk, de Istent nem. Ha viszont a világosságban járunk, akkor élő közösségünk van vele, és ezáltal minden Krisztusban hívő testvérünkkel is.
A továbbiakban János figyelmeztet, hogy ha nincs élő közösségünk Istennel és a testvérekkel, akkor vizsgáljuk meg magunkat. Volt-e igazi megtérés az életünkben? Megvallottuk-e már minden bűnünket Istennek? Ha igen, Ő megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól, mert hű és igaz. Csak ezután fogjuk a drága kapcsolatot, az igazi közösséget élvezni. De ha azt monjuk, hogy nekünk nincs bűnünk, nincs miből megtérnünk, erre ez az apostol válasza: „önmagunkat csaljuk meg”, sőt „hazuggá tesszük Őt”. Érzékeljük a fokozást? Először a környezetünk megtévesztése, becsapása, aztán önmagunk megcsalása, és végül készek lennénk hazuggá tenni magát Istent is, csakhogy magunkat igazoljuk. Jó olvasni viszont a második rész első két igeversét is. Kedves megszólítással kezdi János: „gyermekeim”, – azért írom nektek ezeket, hogy felhívjam a figyelmeteket, hogy lássátok milyen az emberi természet, amely magát igyekszik vagy jobbnak feltüntetni, vagy igazolni a bűnnel szemben. Azért írom ezeket, hogy ti ne essetek ebbe a hibába, és ne vétkezzetek! – De ha most ráismersz magadra, hogy épp ebben a helyzetben vagy, ne csüggedj, hisz van kegyelem. „Ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért …”